Bleach Online

Bleach Online Szerepjáték
 
HomeGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Kaze Haruka

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Kaze Haruka
Quincy
avatar

Hozzászólások száma : 3
Join date : 2013. Aug. 28.

Karakter lap
Lélekenergia:
100/100  (100/100)
Osztag: Quincy

TémanyitásTéma: Kaze Haruka   Szer. Aug. 28, 2013 5:18 pm

Név: Kaze Haruka
Nem: Nő
Faj: Quincy
Kor: 20
Íj szint: 1.szint


Kinézet: Hosszú halvány rózsaszín haj, melyet általában két oldalra kötve hord, de ez változó. Vagy vöröses narancs vagy fehér, esetleg fekete ruhát hord. Szeme sötétebb rózsaszín. Magassága: 174 cm. Súly: 57 kg.

Jellem: Barátságos, ám nincsen nagy türelme. Nagyrészt kedves, de amennyiben valaki kihozza a béketűrésből akkor nem hagyja magát. Quincykhez mérten egy kicsit arogáns. Kevés a barátja, illetve ismerőse, rokonai nincsenek így talán nem a legjobb beszélgetőtárs, de ehhez képest igen barátságos és kedves teremtés.

Fegyver: Quincy íj
Név: Íj
Kinézet: Fénylő íj, mely lélekrészecskéket sűrít össze, s azokat lövi ki. Átlagosan kékes fénye van a Quincyk íjának, ám Harunak inkább lilás-rózsaszínes átmenetbe megy át. Talán a Le-ja miatt.



Előtörténet:

- A nevem Kazu Haruka. Vagyis most már csak ennyi... Igazából minden nagyon régen kezdődött....
A Kazushima család második gyermeke ként láttam meg a napvilágot.  Volt egy bátyám Kazushima Shouta, de én csak Shou-nak hívtam. Anyám Kazushima Nagisa volt, apám pedig Kazushima Mokoto. Mindannyian egy kisebb Quincy klán tagjai voltunk.
A gyermekkorom felhőtlenül telt. Csodás volt minden. A bátyámmal nagyon jól kijöttünk , s szinte mindig egymás nyakán lógtunk. Sok cselszövést csináltunk együtt, igencsak aktív gyerekek voltunk. Bár ő 6 évvel idősebb volt nálam, én mindig vevő voltam a jobbnál jobb csínjaira, s elsőként segítettem a végrehajtásban. A szüleink nem mindig értékeltél a túlzott energiánkat, de nem mondhatnám , hogy sűrűn kaptunk leszidást. A mindenem volt a bátyám, s szerintem ő is hasonló képen szeretett engem.
Ahogy nőni kezdtem kicsit , a szüleim máris a kezemre erőltették a Quincyk első számú fegyverét a keresztet, mely az íjat idézi meg. Kezdetben kicsike íjam volt, a s még kisebb nyilaim, de végül is a célt képes voltam eltalálni, melynek a szüleim máris örülni kezdtek. A bátyám, Shou, már  sokkal hamarabb megtanulta az íj használatot, így neki már nem kellett segítség. Sokszor bámultam miközben edzett, s el voltam képedve , hogy hogyan képes ilyen szép formájú íjat idézni, valamint hatalmas nyilakat. Ezt hamar megkérdeztem anyámtól, aki azt felelte, hogy Shounak az átlagosnál nagyobb a Lélekenergiája, így könnyebb a dolga az idézésnél. Valahogy én is növelni akartam a Lélekenergiám, így sokat gyakoroltam. Aminek az eredménye elsőként egy picit nagyobb íj volt, de még messze nem akkora mint Shoué, s még az átlagnál így is kisebb volt. De később sem tapasztaltam növekedést, pedig már mindennel próbálkoztam. Egyedül a nyilaim mérete tudta elérni a normált. Pedig nem volt kisebb a Lélekenergiám mint más átlagos Quincy fiataloké.
Egy napon, valami furcsa változást tapasztaltam, az íjam színe változni kezdett. Először halvány rózsaszínes fénye volt, majd hamar átváltott sötétebb, ilyen lilás rózsaszínre. Hamar a szüleimhez szaladtam, megmutatni, ám ők is értetlenül áltak az eset mögött. Senki sem tudta, miért változott így meg, de végül is nekem tetszett. Végre valami különlegesség történt velem is, aminek örültem. Shounak kifejezetten tetszett a változó íjam, azt mondta, hogy illik hozzám, aminek különösen örültem. Büszke voltam magamra, s így már az edzés is sokkal könnyebben ment.
Mire 10 éves lettem, már elég ügyesen lövöldöztem az íjammal, s mindent megtanultam róla, amit meg kellet. Lehet, hogy fiatalnak tartatok, de így volt...
S ez volt az az időszak amikor véget ért a vidám életem . Arra lettem figyelmes, hogy rengeteg Quincy érkezett a területünkre, mindannyian állig fegyverben, ami nagyon furcsa volt. A Quincyk nem mászkálnak csak így felfegyverezve.
Szönyű hírt hoztak. Én csupán ennyit hallottam a beszélgetésből melyet a szüleimmel folytattak.
- Nagisa, Mokoto! A shinigamik le fognak minket mészárolni. Lépnünk kell! Most! Ti sem akarhatjátok, hogy a gyermekeiteket megöljék, pedig ha nem teszünk semmit akkor a Shinigamik áldozatai lesznek, pont úgy mint mi! - Hangzottak el egy igencsak öreges Quincy szájából, akit még eddig sosem láttam.
A szüleimnek nem tetszett a csata vagy a háborúskodás felé vezető út, így hangosabb vitába keveredtek az öreg Quincyvel. Eközben kintről, kicsit távolabbról furcsa sikoltó hang hallatszott, amit azonnal felismertem az egyik szolgálónk volt . Mindenki azonnal ugrott a hangra, s máris előkészítették íjaikat. Én is rohantam oda testvéremmel az oldalamon, igaz csak leghátul, de segíteni akartam amennyiben tudok.
Ahogy odaértünk egy halott Quincy lányt találtunk. A szolgáló, aki gyermek korom óta velünk volt, most holtan feküdt előttem. Majd csakhamar egy nagyobb csapat Shinigami támadt ránk. Először láttam élő shinigamit. A szüleim meséltek már róluk régen, de még sosem volt szerencsém látni őket. De valahogy nem így képzeltem el a találkozást. Majd kétszer annyian voltak mint mi. S így esélyünk sem volt a győzelemre, melyet hamar észrevettem. Persze nem csak én, hanem a szüleim , s a többi jelenlévő Quincy is.  A fiatalabbakat futásra próbálták bíztatni, s ők védeni a hátukat amíg az erejük bírja. De szinte mindannyian leblokkoltak, köztük én is. A lábam nem vitt tovább. Álltam s szememből könnyek kezdtek kicsordulni, miközben láttam ahogyan lassan megölik a szüleimet, ráadásul a bátyám is valahol ott elöl volt a csatatéren. Hallottam a kardok hangját, melyek lassan átvágják a húst, a szüleim húsát, melyből lassan kicsordult a vér.
- Anyaaaaaaaaaaa..... Apaaaaaaaaaa.....- Kiáltottam, miközben könnyeimtől fuldokoltam, de képtelen voltam bármit is tenni, képtelen voltam segíteni. Féltem...
Hirtelen a semmiből termett mellettem a bátyám.
- Ne nézd! - Súgta a fülembe, majd átölelt, s hamar a hátára kapott. Rohant, s többé hátra sem nézett. Én beszorítottam a szemeimet, nem akartam több szörnyűséget látni. De a sírást nem bírtam visszafogni. Hamar eláztattam Shou öltözetét, legalább is a hátán. Szorítottam, nem akartam elengedni. Szerencsére nem volt senki a nyomunkban egyenlőre, így sietve menekültünk messzire.
Beértünk Karakura belvárosába ahol már talán biztonságosabb lehet hiszen emberek között vagyunk. S a Shinigamikkal ellentétben minket látnak is, így talán nem mernek ránk támadni. A bátyám tudta, hogy van a közelben itt egy üres ház, ami kicsike volt, de talán nekünk egy ideig elég, míg meglapulunk. Oda érve biztonságosnak tűnt, így bementünk.
Minden nagyon poros volt és kopott. Látszott, hogy nagyon régen üresen áll. Régen az egyik nagyszülőnk lakott itt, de már régen eltávozott az élők soraiból. Így hát itt maradtunk. A bátyám néha kiszökött élelemért, de ilyenkor mindig rettegtem, hogy talán megtalálják és megölik. S akkor végleg egyedül maradok majd itt. Akkor mitévő leszek?
Úgy fél évig élhettünk itt így, amikor a bátyám újra elindult élelmet hozni. Tudtuk, hogy egyszer ez lesz, de reméltük minél később.... Egy pár shinigami jelent meg a ház körül, ahol egyedül voltam jelenleg. Rettegtem, ismét megbénultam. Nem mozdultam, s féltem, hogyha benyitnak azonnal halál fia vagyok. Lassan léptek az ajtóhoz, s a kilincs lefelé mozdult. Egyre lejjebb és lejjebb ért. A szemem tágra nyílt, s az ajtóra szegeztem a pillantásom.
~ Most meghalok? - Járt a fejemben, s egy könnycsepp gördült ki szememből. ~ Miért üldöznek?
Az ajtó kitárult, s egy furcsa kinézetű Shinigami lépett be rajta, majd még egy.
- Nini egy kölyök Quincy. Öljük meg? - Beszélték egymás között miközben én ott kuporogtam a földön remegve.
Egy íj hangját hallottam amelyet éppen felhúznak, majd a nyílvessző suhogó hangját. Ekkor az egyik halálisten összeesett, majd ugyan így a másik. A bátyám futott be s ismét a hátára kapott, s menekülni kezdtünk. Messzire, míg fel nem ébrednek a shinigamik, hiszen egy nyíltól nem halnak meg, csupán enyhe mérget használva álomba merültek.
- Biztosan keresni fognak minket ugye Shou? - Kérdeztem a bátyámat, aki nem felelt, csak a sietős távozásra koncentrált.
Újra találtunk kisebb rejtekhelyet, de újra és újra elüldöztek onnan minket a Shinigamik. Sehol sem volt maradásunk, s majd 6 évig folyt ez. Állandó menekülésben és bújkálásban nőttem fel, de a bátyám próbált megvédeni mindentől amitől csak bírt. Ám egy napon....
Én már 16 éves voltam, s a bátyám már 22. Úgy éreztük talán végre megmenekültünk. Már fél éve nem találkoztunk Shinigamival. Ruháink csak kopottak voltak, de itt voltunk egymásnak.
Szereztünk némi élelmet, ekkor már én is segítettem a begyűjtésben, s kicsit több jutott az asztalra így.  Leültünk , s tömtük befelé a talált maradékokat, ugyan is abból kellett élnünk. Lépteket hallottunk a hátsó ablakok irányából, amikor egyszer csak betörtek, majd furcsa főz áramlott befelé aminek szörnyű szaga volt. S hirtelen Shinigamik lepték el a kicsinyke szobát, akik azonnal ránk támadtak. Shouval kifutottunk a szobából, hiszen nyílt terepen több az esélyünk az íjakkal, mint kis helyen beszorítva. Kint harcba keveredtünk és elszakadtunk egymástól. Én messze egy parkosított részen harcoltam egy körülbelül velem egy idősnek kinéző Shinigamival, bár biztosan idősebb lehetett nálam. Ám nem volt olyan erős. A bátyám pedig még a ház közelében volt két idősebbnek tűnő Shinigamival, akik valószínűleg edzettebbek voltak annál aki nekem jutott. Én elég sokáig elvoltam ezzel a Shinigami nőszeméllyel, miközben a bátyámnak sokkal nehezebb dolga volt, s legszívesebben segítettem volna neki, de ez a lány nem engedett a közelébe. Amikor egyszer csak eltűnt a bátyám Lélekenergiája.
- Shou! - Kiáltottam fel, s a csata irányába rontottam. A Shinigami lány a nyomomban volt, de nem érdekelt. Amint odaértem a bátyám élettelen testét találtam, s még két Shinigamit.  Akik felém rontottak, s mély sebet ejtettek a mellkasomon és hasamon. Földre kényszerültem a nehezen kaptam levegőt. De nem magamon járt a fejem, sokkal inkább sirattam a bátyámat. Elvesztettem azt aki számomra a világot jelentette. Feküdtem, s erősen vérzett a hasam.
- Hagyjuk itt, már magától meghal! - Mondta az egyik idősebb Shinigami, s ezzel eltűntek.
Ez után feküdtem, s nem tudtam a világról körülöttem, vagyis inkább nem akartam.  Amikor újra magamhoz tértem egy szobában voltam, s egy igencsak öreg nő volt az ágyam mellett.
- Örvendek a találkozásnak kisasszonyka. Elég csúnyák voltak a sérülései de túléli! - Mondta a nő. Én nem nagyon akartam semmit mondani rá. Nem tudtam, hogy meg köszönjem, vagy jobb lett volna ha a bátyámmal halok meg...
- Köszönöm. - Mondtam, bár nem így gondoltam. A halál lett volna most a megváltás.
Innentől fogva az öreg hölggyel éltem. Megtudtam , hogy a neve Kame. Így innentől Kaze Kame anyónak hívtam.
Az anyó ételt, s ruhát  adott nekem. Valamint megváltoztattuk a nevemet. Eddig Kazushima Haruka voltam, de innentől felvettem az anyóka nevét, s Kaze Haruka lettem.  A hölgy iskolába is beíratott, amitől féltem ám , hiszen a Shinigamik az utcán jártak. Ám a hölgyike valahogy otthon volt a témában, s igencsak informált volt.
- A Shinigamik már nem vadásszák a Quincyket. - Mondta, de sosem árulta el honnan tudja mindezt. Biztos voltam benne, hogy nem ember, de nem tudtam mi vagy ki is valójában, így mellette maradtam, hiszen nem volt másom csakis ő.
Egészen beilleszkedtem az emberek közzé. S nem nagyon ismerek más Quincyt magamon kívül, de biztosan van. Tudom , hogy van !!! Érzem...
Így éltem hát le lassan már 4 évet a nénivel. Mellette biztonságban vagyok! A városban járva már többShinigami lélekenergiáját is éreztem, de egyikük  sem támadt rám, így igaza volt a hölgynek. Már nem vadásznak ránk. Akkor tényleg a bátyám volt az utolsó.
Az edzést folytattam, mert nem akarok elgyengülni, bár céltalanul bolyongok egyenlőre. Nincsen bennem bosszúvágy, ami furcsa ezek után , hisz a családom lemészárolták. Nem a kedvenceim a Shinigamik az igaz, de bosszút egyedül azon a hármon akarok állni akik a bátyám gyilkosai, mert ők belül is gonoszak voltak, a többiek nem érdekelnek.
Immár Kaze Haruka vagyok, 20 éves és TUDOM, HOGY NEM AZ UTOLSÓ QUINCY!!!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kuchiki Byakuya
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 14
Join date : 2013. Aug. 14.
Age : 24

Karakter lap
Lélekenergia:
5000/5000  (5000/5000)
Osztag:

TémanyitásTéma: Re: Kaze Haruka   Szer. Aug. 28, 2013 7:42 pm

Végre egy Quincy is! Very Happy Bevallom a Quincy-k közel állnak a szívemhez Razz

A történet jól sikerült éppen ezért az előtörténetedet ELFOGADOM!

Kezdés képt kapsz 100 Lélekenergiát és 130 Ryo-t. Valamint 15 pontot, amit eloszthatsz a karaktereden, a következőkre:
-Élet:
-Védelem:
-Támadás:
-Gyorsaság:

Ezek utána Adatlap, majd pedig a játék! Very Happy
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Kaze Haruka
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Kitsune Haruka & Hiraga Natsu VS Akari Tenshi & Nozara Shiba

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Bleach Online :: Nyilvántartás :: Előtörténetek-
Ugrás: