Fukushima Shizuka

Javított verzió!

Név: Fukushima Shizuka
Nem: Nő
Kor: 253 éves, ami nagyjából 23 évnek felel meg.
Faj: Shinigami

Kinézet:
A Lelkek világának szegényes választék áll rendelkezésére a divatosabb ruhákból, főként, ha shinigami az ember lánya. Igyekszem a legelegánsabb, és a legjobb kimonókat viselni, ha nem vagyok szolgálatban. A kedvencem egy hófehér, combközépig érő kimonó, amit egy hagyományos, kék színű obival rögzítek, a derekamon egy szintén kék masnival. A kék megy a szemem színéhez, amit az apámtól örököltem.
Derékig érő hajamat sosem fogom össze, s bár van frufrum, egy fehér hajpántot is hordok, amely a kabalám. Gaku bátyámtól kaptam, nem sokkal a halála előtt.
Szeretem a magassarkút – a kedvencem egy fehér tűsarkú, kék kövekkel az orrán.

Jellem:
A hagyományokat mélyen tisztelő, szelíd, engedelmes, nemesi családfával büszkélkedő, ifjú hölgyként ismer egész Seireitei. De az igazság az, hogy a kedvesség és az elegancia álarca mögé rejtem apámtól örökül kapott vad, makacs, erőszakos énemet. A vérszomj vezet, és csak a harcnak élek. Szeretem az új kihívásokat, és az erős ellenfeleket. Példaképül későn megismert nővéremet választottam. Miatta, illetve a harcért és a bosszúért csatlakoztam a tizenegyedik osztagba.

Zanpakuto:

Név: Hoshoku-sha/Ragadozó
Szólítás: Tépd szét a prédád, Hoshoku-sha!
Kinézet:
Hoshoku-sha egy nyolcvan centiméter hosszú tachi. A kard enyhén ívelt, orrnehéz penge – egy tipikus harci fegyver. Az övemre fűzve, a penge élével lefelé hordom, ahogy a tachikat szokás. A markolata díszes, aranyszínű, akárcsak a hüvely maga.
Shikai alakban fogazott, aranyszínű legyezővé változik, amin egy kecses, aranyszemű hópárduc látható. Az apró pengék a legyező ívén borotvaélesek, mint a párduc karmai. Elegáns, ugyanakkor halálos fegyver.
Képesség:
Hoshoku-sha alapvetően harcra termett, távolsági és közelharci fegyver is. Rejtett képessége, hogy shikai alakban nemcsak felhasítja az ellenfél bőrét, hanem mérget is fecskendez a szervezetébe. A méreg pokoli fájdalmakat okoz, ugyanakkor hemofíliát is. Véralvadásgátló hatásának köszönhetően az ellenfél egy kis vágásba is belehalhat, ha a hüvely végén található gyógyírrel nem hatástalanítom időben a toxint.


A Lelkek világának történetében a Fukushima klán tagjai mindig is jelentős szerepet töltöttek be, már az idők kezdete óta. Erős harcosokként tartották számon őket, akik kegyetlenségükről, vérszomjukról váltak híressé.  
A család fő ágának tagjai nagyon hosszú életűek voltak, mert a lélekenergiájuk elképesztő magasságokat ért el. Kardjaik egytől egyig a leglegendásabbak, vagy a legősibbek közül kerültek ki.
Vagyonuk és befolyásuk vetekedett a négy nagy nemesi házéval, de sosem léptek ki az árnyékból. Csak a háttérből irányítottak, amolyan csendestársként. Nem nagyzoltak, nem kérkedtek, nem hivalkodtak a hatalmukkal, nem tartottak fényűző bálokat, és nem keveredtek bele botrányokba.
Egészen kétszázötvennyolc évvel ezelőttig.

A klán tizenkilencedik feje, Fukushima Shenshi, ekkor már ezer éves vezetői tisztségét ünnepelte, ám gyorsan bánattá változott a büszke öröme: egészséges felesége hirtelen, ismeretlen okból elhunyt. Mivel álmában érte a halál, nem indítottak nyomozást az ügyben.
A kétezer-százötvenhárom éves Shenshi nem akart egyedül maradni öreg napjaira, így a gyászév letelte után feleségül vette, az alig ötszáz éves, már két évtizede kitartott szeretőjét, Nagamiya Koganét.
A fiatal és pénzéhes nő a nagy klán egyik elszegényedett ágának a leszármazottja volt. Nagyon értett hozzá, hogyan csavarja az ujja köré a férfit, aki beleesett a csapdájába. Kogane eljátszotta, mennyire szerelmes Shenshibe, aki el is hitte, hogy szíve választottjának szavai őszinték.
De Kogane nem tudott mindenkit lóvá tenni a kastélyban. Nemcsak a szolgák nagy része, de Shenshi felnőtt gyermekei is gyanakodva figyelték az ifjú ara minden lépését. Kogane persze előttük sosem játszotta meg magát, csak akkor, ha mások is tartózkodtak a közelükben.
Shenshi lánya, a már ezerhatszázadik éveiben járó, Yume nyomozni kezdett a betolakodó után. Rémisztő felfedezéseket tett.
Az okos és bölcs asszony feldúlva kereste fel apját, amikor mostohaanyja nem tartózkodott otthon. Elmondta Shenshinek, hogy Kogane nemcsak számító, de gyilkos is. Yume ugyanis gyanús nyomokra bukkant anyja halálának körülményei között. Szerinte egy ritka, és kimutathatatlan méreg végzett az ereje teljében lévő nővel.
Shenshi azonban tudta, hogy lánya sosem szívlelte a választottját, így nem hitte el, amit mondott. Haragjában megfosztotta a jogos örökségétől, elvette tőle a klán jövőbeli vezetésének jogát, és kitagadta a családból.
A klánvezető fia, Gakushi, közel sem volt olyan okos, és körültekintő, mint a nővére. Ugyan gyanította, hogy a nő körül nincsenek rendben a dolgok, de sosem nyomoztatott utána. Yume ”árulása” után, az apja őt tette meg egyetlen és jogos utódjának. A végrendeletben azonban volt egy záradék: ha a felesége gyermeket szül neki, akkor a vagyon egy része a gyermeket illeti, nagykorúságáig pedig az anya kezeli az örökséget. Ha valamilyen oknál fogva az egyik örökös meghal, akkor az életben lévőt illeti a teljes vagyon, a családfő címmel egyetemben. Ha az örökösök lemondanak a vagyonról, úgy a házastárs kap mindent.
Ennek a záradéknak az ismertetése közben, Kogane úgy döntött, gyermeket fog szülni a férfinak, így biztosítva a saját jövőjét.
Három évvel később a nő, egészséges lánygyermeket hozott a világra. Így születtem bele a nagy káoszba.

Születésem után nem sokkal, anyám eljegyzett a Mochinaga klán örökösével, Mochinaga Ryuu-val, ily módon bebiztosítva magát, hátha nem működik az első terve. Onnantól kezdve nem érdekelte, mi van velem. A dadámmal töltöttem minden percet. Anyámat csak ritkán láttam – szinte csak az étkezések alkalmával.
Teltek az évek. Apámat ágynak döntötte egy rejtélyes betegség, amire egyetlen gyógyító sem tudta a választ. Azt az egyet, aki megoldotta volna a titokzatos kór okát, látni sem akarta.
Én, persze tudtam, de túlságosan kicsi voltam még ahhoz, hogy megértsem, mi is folyik körülöttem. Ráadásul annyira szerettem volna anyám elismerését kivívni, hogy mikor véletlenül megláttam, amint mérget tesz apám ételébe, s megkért, hogy senkinek se szóljak róla, én hallgattam. Azt hittem, így talán egy kicsit szeretni fog. Elismeri, hogy jó vagyok valamire, nemcsak egy haszontalan, kis senki vagyok, aki mindenkinek csak útban van.

Lassan az az idő is elérkezett, amikor apám halálos ágyához hívtak. Akkor említette meg sosem látott nővéremet. Szerinte nagyon hasonlítottam rá. A hajam, a szemem, az alakom, a jellemem, minden egyes porcikámban, kiköpött Yume vagyok.
Anyám már sokszor mondta, hogy hasonlítok rá, de nem olyan kedveskedve jegyezte meg, ahogy apám. Az ő szájából olyan volt hallani, mintha nővérem neve valami fertőző kór lenne.
Megkérdeztem apámat, miért nem mesélt nekem sosem róla, miért nem találkoztam vele. Rám mosolygott, megpaskolta a takarót maga mellett, én, pedig leültem mellé. Akkor mondta el a vitájukat, de én csak hallgattam. Tudtam, hogy sosem látott nővérem igazat mondhatott, valahol megértettem, de annyira ragaszkodtam anyámhoz, hogy nem akartam elárulni.
Apám még aznap este meghalt.

Gaku csak a temetésre tudott elszabadulni az osztagától. Én anyám mellett álltam, s a bátyámat figyeltem, aki hátraaraszolt a tömegben a gyászszertartás alatt.
Lábujjhegyre állva néztem, ahogy megállt egy furcsa ruhát viselő nő előtt, és fojtott hangon beszélni kezdett vele. Az ismeretlennek ugyanolyan kék szeme és fekete haja volt, mint nekem, de ő a haját lófarokban hordta. Szinte ösztönösen tudtam, hogy ő a sosem látott nővérem. Valóban olyan szép, és elegáns volt, ahogy apám mesélte.
A tekintetünk egyszer csak találkozott. Rám mosolygott, s én visszamosolyogtam rá. Így ismerkedtem meg Yuméval, aki a Kidou alakulatban volt.

Az évek lassan szálltak el felettem, s rég a kamaszkorba léptem, amikor felfedeztem magamban a shinigami erőt. Anyám nem akarta, hogy az Akadémiára menjek tanulni, inkább a kastélyba akart bezárni, mint egy rabot. Ezzel elszámította magát.
Már régen nem voltam az a naiv, félénk kislány, aki a szeretetét akarta kiharcolni. Céltudatos, fiatal nővé értem, aki teljes szívéből gyűlöli őt. Míg ő szoros kapcsolatot ápolgatott a Mochinaga családdal, addig én elszöktem a Szellemi Művészetek Akadémiájára.
Anyám sejtette, hol is vagyok, de nem próbált meg utánam jönni.
Az első évem alatt szoros barátságot kötöttem egy Rika nevű lánnyal, és megismerkedhettem a tapló, beképzelt, bunkó Ryuu-val, akinek a sarkában folyton ott loholt egy Eiji nevű srác, aki a másik barátnőm, Hitomi, szívszerelme volt. Fogalmam sem volt, hogy Rika, mit látott meg Ryuu-ban, de egymásba szerettek, és én örömmel engedtem át jegyesem kezét egy másik lánynak.
Anyámat persze sikerült ezzel a húzásommal magamra haragítanom. A házasság terve kudarcba fulladt, de maradt számára még egy lehetőség.

Nem hittem volna, hogy megfordul a fejében Gaku megölésének terve, de így történt. A hivatalos verzió szerint, a bátyámmal egy espada végzett, amikor egy rutinküldetésen volt az Élők világában. Én tudtam, hogy ez nem igaz. Gaku képzett hadnagy volt, aki elérte a bankait. Kizártnak tartottam, hogy egy espada megölje.
Mikor kérdőre vontam anyámat, hogy mi lett a bátyámmal, csak annyit mondott, hogy útban volt, és nekem köszönheti, hogy meg kellett halnia. Nem titkolta egy percig sem, hogy ő ölette meg. Megfenyegetett, ha beszélek, én is a sorsára jutok.
Kétségbe estem. Az örökségemet az anyám kezelte, a tandíj magas volt az Akadémián, amit pénz híján nem tudtam fizetni, és az embereket gyilkolták körülöttem. Nagyon féltem.
A kollégiumi szobámból küldtem egy Pokollepkét a nővéremnek, aki azonnal fel is keresett. Elmondtam neki mindent apám és Gaku haláláról. Meg sem fordult a fejemben, hogy már tett volna valamit, ha lehetősége adódik rá. Csak annyit tudott értem tenni, hogy felajánlotta, költözzek hozzá. Boldogan fogadtam el az ajánlatot.
Attól a naptól fogva elhatároztam, hogy olyan erőssé akarok válni, mint ő. Méltó akarok lenni hozzá, és az őseim hírnevéhez. A példaképemmé vált.

Az Akadémiát kiváló eredménnyel végeztem el, s megtanultam a kardom nevét is. Szinte rögtön fel is vettek a tizenegyedik osztagba. Azt az apróságot kihagytam a jelentkezésemből, hogy a démonmágiát sem idegen tőlem. Azzal nem dicsekszik az ember a tizenegyedik osztagban.
Zaraki Kenpachi is kihívott, aminek az eredményeként a gyengélkedőn kötöttem ki. De azzal biztatott, hogy pár éven belül lehetek valaki.
Viszonylag gondtalanul teltek a napjaim, de egy tavaszi reggelen szomorú hírt kaptam – Rika meghalt. Mint Gakunál, most is anyám keze munkáját láttam. Unohana kapitány nem cáfolta, de nem is erősítette meg a feltételezésem, mert bizonyíték nem volt a gyilkosságra. Rika évek óta súlyos betegségben szenvedett. Én azonban biztos voltam benne, hogy anyám tette, s mind a mai napig az is vagyok.
Most, ötvenöt évvel később, a felnőtté válásom napján, a Mochinaga klán vénjei felkerestek, hogy érvényesítsék a Ryuu-val kötött eljegyzésemet. Kell egy méltó örökös, aki leendő férjem esetleges halálával tovább viszi majd a klán nevét.
Így kerültem a Mochinaga birtokra a karót nyelt jövendőbelimhez. Ez az új helyzet egyikünknek sem nyerte el a tetszését.
Hova vezet a kölcsönös utálatunk egymás iránt? Azt még egyenlőre nem tudjuk. Anyám megússza a gonoszságaiért megérdemelt büntetését? Talán igen.
Egyetlen dolog azonban biztos: egy napon bosszút fogok állni rajta azokért, akiknek elvette az életét, akár utol éri a törvény keze, akár nem. Ez az egyetlen dolog éltet, s ez ad nekem erőt, hogy tovább folytassam a kemény edzéseket, s minél erősebb ellenfeleket keressek.

Először is, Köszöntelek az oldalon!

Ez egy elég komolyan átgondolt, remek előtörténet :Dlenne, ha nem lenne benne az a rengeteg mangabeli szereplőhöz való kötődés. >.< Lehet hogy most szőrös szívűnek fogsz tartani, és örökre magamra haragítalak ezzel, de ezt így most Nem tudom elfogadni!
Felsorolni is sok lenne, hogy mennyi, de mennyi belachben fontos szereplőhöz kötötted magad, méghozzá nem is csak egy egyszerű ismeretség szintjéig...
Néhány példa ami a legjobban szúrja a szemem:
- először is, nem kezdhetsz tisztként, ez alap szabály
- nem lehetsz jelenleg Byakuya felesége, és a múltbéli házasság is elég merész elképzelés
- "Zaraki Kenpachi méltó ellenfélnek ismert el", ehhez iszonyatosan erősnek kellene lenned, ami megint nem reális a többi játékossal szemben
- tudtommal Unohana Retsu valami hasonló életet élhetett mint Kenpachi, azaz bűnöző volt, én személy szerint Unohana klánról, családról nem tudok (bár tévedhetek, aláírom). Az addig rendben, hogy kitalálsz egy nemesi család háttértörténetét, de ha kérhetem, akkor ne ilyen fontos név legyen, mint az Unohana
- éppen ezért Unohana Retsu rokonsága is túlzás
- Hisana, Rangiku, Gin és Byakuyával való viszonyod is túl szoros ahhoz, hogy beleférjen egy elfogadható előtörténetbe
(remélem nem hagytam ki semmit sem...)

Bizonyára rengeteg munkád volt az előtörténet megírásával, mert szépen fel van építve, jól be van ágyazva a bleach történetébe, azonban ezt mi adminok mégis csak túlzásnak véljük, túl sok a kötődés a fontos szereplőkkel.
Nem volt könnyű ezeket leírni, és nem akartam gonosznak tűnni, bár ezeket leírva ez nagyjából lehetetlen..

Nem várom el, hogy teljesen új előtörténetet írj, inkább ajánlok pár dolgot:
- ne az Unohana család legyen központban, helyette inkább találj ki egy új klánt, ami lehetőleg közepes befolyással rendelkezzen, ne a legfelső rétegbe tartozzon
- az említett Összes mangabeli szereplőt cseréld ki anonym karakterekre, így a történet maga nem alakul át, csupán a szereplők, és így elfogadható lesz az előtörténet
- azt hogy tiszt lettél, azt is javítsd kérlek

Tényleg remélem, hogy nem hagytam ki semmit sem, és remélhetőleg megérted majd, hogy miért várok/várunk el ennyi módosítást az előtörténeteddel kapcsolatban...

Köszi!
Javítottam az eredetit, mert ide nem engedte bemásolni, vagy legalább is nem jelent meg.

Javított verzió!

Név: Fukushima Shizuka
Nem: Nő
Kor: 253 éves, ami nagyjából 23 évnek felel meg.
Faj: Shinigami

Kinézet:
A Lelkek világának szegényes választék áll rendelkezésére a divatosabb ruhákból, főként, ha shinigami az ember lánya. Igyekszem a legelegánsabb, és a legjobb kimonókat viselni, ha nem vagyok szolgálatban. A kedvencem egy hófehér, combközépig érő kimonó, amit egy hagyományos, kék színű obival rögzítek, a derekamon egy szintén kék masnival. A kék megy a szemem színéhez, amit az apámtól örököltem.
Derékig érő hajamat sosem fogom össze, s bár van frufrum, egy fehér hajpántot is hordok, amely a kabalám. Gaku bátyámtól kaptam, nem sokkal a halála előtt.
Szeretem a magassarkút – a kedvencem egy fehér tűsarkú, kék kövekkel az orrán.

Jellem:
A hagyományokat mélyen tisztelő, szelíd, engedelmes, nemesi családfával büszkélkedő, ifjú hölgyként ismer egész Seireitei. De az igazság az, hogy a kedvesség és az elegancia álarca mögé rejtem apámtól örökül kapott vad, makacs, erőszakos énemet. A vérszomj vezet, és csak a harcnak élek. Szeretem az új kihívásokat, és az erős ellenfeleket. Példaképül későn megismert nővéremet választottam. Miatta, illetve a harcért és a bosszúért csatlakoztam a tizenegyedik osztagba.

Zanpakuto:

Név: Hoshoku-sha/Ragadozó
Szólítás: Tépd szét a prédád, Hoshoku-sha!
Kinézet:
Hoshoku-sha egy nyolcvan centiméter hosszú tachi. A kard enyhén ívelt, orrnehéz penge – egy tipikus harci fegyver. Az övemre fűzve, a penge élével lefelé hordom, ahogy a tachikat szokás. A markolata díszes, aranyszínű, akárcsak a hüvely maga.
Shikai alakban fogazott, aranyszínű legyezővé változik, amin egy kecses, aranyszemű hópárduc látható. Az apró pengék a legyező ívén borotvaélesek, mint a párduc karmai. Elegáns, ugyanakkor halálos fegyver.
Képesség:
Hoshoku-sha alapvetően harcra termett, távolsági és közelharci fegyver is. Rejtett képessége, hogy shikai alakban nemcsak felhasítja az ellenfél bőrét, hanem mérget is fecskendez a szervezetébe. A méreg pokoli fájdalmakat okoz, ugyanakkor hemofíliát is. Véralvadásgátló hatásának köszönhetően az ellenfél egy kis vágásba is belehalhat, ha a hüvely végén található gyógyírrel nem hatástalanítom időben a toxint.


A Lelkek világának történetében a Fukushima klán tagjai mindig is jelentős szerepet töltöttek be, már az idők kezdete óta. Erős harcosokként tartották számon őket, akik kegyetlenségükről, vérszomjukról váltak híressé.  
A család fő ágának tagjai nagyon hosszú életűek voltak, mert a lélekenergiájuk elképesztő magasságokat ért el. Kardjaik egytől egyig a leglegendásabbak, vagy a legősibbek közül kerültek ki.
Vagyonuk és befolyásuk vetekedett a négy nagy nemesi házéval, de sosem léptek ki az árnyékból. Csak a háttérből irányítottak, amolyan csendestársként. Nem nagyzoltak, nem kérkedtek, nem hivalkodtak a hatalmukkal, nem tartottak fényűző bálokat, és nem keveredtek bele botrányokba.
Egészen kétszázötvennyolc évvel ezelőttig.

A klán tizenkilencedik feje, Fukushima Shenshi, ekkor már ezer éves vezetői tisztségét ünnepelte, ám gyorsan bánattá változott a büszke öröme: egészséges felesége hirtelen, ismeretlen okból elhunyt. Mivel álmában érte a halál, nem indítottak nyomozást az ügyben.
A kétezer-százötvenhárom éves Shenshi nem akart egyedül maradni öreg napjaira, így a gyászév letelte után feleségül vette, az alig ötszáz éves, már két évtizede kitartott szeretőjét, Nagamiya Koganét.
A fiatal és pénzéhes nő a nagy klán egyik elszegényedett ágának a leszármazottja volt. Nagyon értett hozzá, hogyan csavarja az ujja köré a férfit, aki beleesett a csapdájába. Kogane eljátszotta, mennyire szerelmes Shenshibe, aki el is hitte, hogy szíve választottjának szavai őszinték.
De Kogane nem tudott mindenkit lóvá tenni a kastélyban. Nemcsak a szolgák nagy része, de Shenshi felnőtt gyermekei is gyanakodva figyelték az ifjú ara minden lépését. Kogane persze előttük sosem játszotta meg magát, csak akkor, ha mások is tartózkodtak a közelükben.
Shenshi lánya, a már ezerhatszázadik éveiben járó, Yume nyomozni kezdett a betolakodó után. Rémisztő felfedezéseket tett.
Az okos és bölcs asszony feldúlva kereste fel apját, amikor mostohaanyja nem tartózkodott otthon. Elmondta Shenshinek, hogy Kogane nemcsak számító, de gyilkos is. Yume ugyanis gyanús nyomokra bukkant anyja halálának körülményei között. Szerinte egy ritka, és kimutathatatlan méreg végzett az ereje teljében lévő nővel.
Shenshi azonban tudta, hogy lánya sosem szívlelte a választottját, így nem hitte el, amit mondott. Haragjában megfosztotta a jogos örökségétől, elvette tőle a klán jövőbeli vezetésének jogát, és kitagadta a családból.
A klánvezető fia, Gakushi, közel sem volt olyan okos, és körültekintő, mint a nővére. Ugyan gyanította, hogy a nő körül nincsenek rendben a dolgok, de sosem nyomoztatott utána. Yume ”árulása” után, az apja őt tette meg egyetlen és jogos utódjának. A végrendeletben azonban volt egy záradék: ha a felesége gyermeket szül neki, akkor a vagyon egy része a gyermeket illeti, nagykorúságáig pedig az anya kezeli az örökséget. Ha valamilyen oknál fogva az egyik örökös meghal, akkor az életben lévőt illeti a teljes vagyon, a családfő címmel egyetemben. Ha az örökösök lemondanak a vagyonról, úgy a házastárs kap mindent.
Ennek a záradéknak az ismertetése közben, Kogane úgy döntött, gyermeket fog szülni a férfinak, így biztosítva a saját jövőjét.
Három évvel később a nő, egészséges lánygyermeket hozott a világra. Így születtem bele a nagy káoszba.

Születésem után nem sokkal, anyám eljegyzett a Mochinaga klán örökösével, Mochinaga Ryuu-val, ily módon bebiztosítva magát, hátha nem működik az első terve. Onnantól kezdve nem érdekelte, mi van velem. A dadámmal töltöttem minden percet. Anyámat csak ritkán láttam – szinte csak az étkezések alkalmával.
Teltek az évek. Apámat ágynak döntötte egy rejtélyes betegség, amire egyetlen gyógyító sem tudta a választ. Azt az egyet, aki megoldotta volna a titokzatos kór okát, látni sem akarta.
Én, persze tudtam, de túlságosan kicsi voltam még ahhoz, hogy megértsem, mi is folyik körülöttem. Ráadásul annyira szerettem volna anyám elismerését kivívni, hogy mikor véletlenül megláttam, amint mérget tesz apám ételébe, s megkért, hogy senkinek se szóljak róla, én hallgattam. Azt hittem, így talán egy kicsit szeretni fog. Elismeri, hogy jó vagyok valamire, nemcsak egy haszontalan, kis senki vagyok, aki mindenkinek csak útban van.

Lassan az az idő is elérkezett, amikor apám halálos ágyához hívtak. Akkor említette meg sosem látott nővéremet. Szerinte nagyon hasonlítottam rá. A hajam, a szemem, az alakom, a jellemem, minden egyes porcikámban, kiköpött Yume vagyok.
Anyám már sokszor mondta, hogy hasonlítok rá, de nem olyan kedveskedve jegyezte meg, ahogy apám. Az ő szájából olyan volt hallani, mintha nővérem neve valami fertőző kór lenne.
Megkérdeztem apámat, miért nem mesélt nekem sosem róla, miért nem találkoztam vele. Rám mosolygott, megpaskolta a takarót maga mellett, én, pedig leültem mellé. Akkor mondta el a vitájukat, de én csak hallgattam. Tudtam, hogy sosem látott nővérem igazat mondhatott, valahol megértettem, de annyira ragaszkodtam anyámhoz, hogy nem akartam elárulni.
Apám még aznap este meghalt.

Gaku csak a temetésre tudott elszabadulni az osztagától. Én anyám mellett álltam, s a bátyámat figyeltem, aki hátraaraszolt a tömegben a gyászszertartás alatt.
Lábujjhegyre állva néztem, ahogy megállt egy furcsa ruhát viselő nő előtt, és fojtott hangon beszélni kezdett vele. Az ismeretlennek ugyanolyan kék szeme és fekete haja volt, mint nekem, de ő a haját lófarokban hordta. Szinte ösztönösen tudtam, hogy ő a sosem látott nővérem. Valóban olyan szép, és elegáns volt, ahogy apám mesélte.
A tekintetünk egyszer csak találkozott. Rám mosolygott, s én visszamosolyogtam rá. Így ismerkedtem meg Yuméval, aki a Kidou alakulatban volt.

Az évek lassan szálltak el felettem, s rég a kamaszkorba léptem, amikor felfedeztem magamban a shinigami erőt. Anyám nem akarta, hogy az Akadémiára menjek tanulni, inkább a kastélyba akart bezárni, mint egy rabot. Ezzel elszámította magát.
Már régen nem voltam az a naiv, félénk kislány, aki a szeretetét akarta kiharcolni. Céltudatos, fiatal nővé értem, aki teljes szívéből gyűlöli őt. Míg ő szoros kapcsolatot ápolgatott a Mochinaga családdal, addig én elszöktem a Szellemi Művészetek Akadémiájára.
Anyám sejtette, hol is vagyok, de nem próbált meg utánam jönni.
Az első évem alatt szoros barátságot kötöttem egy Rika nevű lánnyal, és megismerkedhettem a tapló, beképzelt, bunkó Ryuu-val, akinek a sarkában folyton ott loholt egy Eiji nevű srác, aki a másik barátnőm, Hitomi, szívszerelme volt. Fogalmam sem volt, hogy Rika, mit látott meg Ryuu-ban, de egymásba szerettek, és én örömmel engedtem át jegyesem kezét egy másik lánynak.
Anyámat persze sikerült ezzel a húzásommal magamra haragítanom. A házasság terve kudarcba fulladt, de maradt számára még egy lehetőség.

Nem hittem volna, hogy megfordul a fejében Gaku megölésének terve, de így történt. A hivatalos verzió szerint, a bátyámmal egy espada végzett, amikor egy rutinküldetésen volt az Élők világában. Én tudtam, hogy ez nem igaz. Gaku képzett hadnagy volt, aki elérte a bankait. Kizártnak tartottam, hogy egy espada megölje.
Mikor kérdőre vontam anyámat, hogy mi lett a bátyámmal, csak annyit mondott, hogy útban volt, és nekem köszönheti, hogy meg kellett halnia. Nem titkolta egy percig sem, hogy ő ölette meg. Megfenyegetett, ha beszélek, én is a sorsára jutok.
Kétségbe estem. Az örökségemet az anyám kezelte, a tandíj magas volt az Akadémián, amit pénz híján nem tudtam fizetni, és az embereket gyilkolták körülöttem. Nagyon féltem.
A kollégiumi szobámból küldtem egy Pokollepkét a nővéremnek, aki azonnal fel is keresett. Elmondtam neki mindent apám és Gaku haláláról. Meg sem fordult a fejemben, hogy már tett volna valamit, ha lehetősége adódik rá. Csak annyit tudott értem tenni, hogy felajánlotta, költözzek hozzá. Boldogan fogadtam el az ajánlatot.
Attól a naptól fogva elhatároztam, hogy olyan erőssé akarok válni, mint ő. Méltó akarok lenni hozzá, és az őseim hírnevéhez. A példaképemmé vált.

Az Akadémiát kiváló eredménnyel végeztem el, s megtanultam a kardom nevét is. Szinte rögtön fel is vettek a tizenegyedik osztagba. Azt az apróságot kihagytam a jelentkezésemből, hogy a démonmágiát sem idegen tőlem. Azzal nem dicsekszik az ember a tizenegyedik osztagban.
Zaraki Kenpachi is kihívott, aminek az eredményeként a gyengélkedőn kötöttem ki. De azzal biztatott, hogy pár éven belül lehetek valaki.
Viszonylag gondtalanul teltek a napjaim, de egy tavaszi reggelen szomorú hírt kaptam – Rika meghalt. Mint Gakunál, most is anyám keze munkáját láttam. Unohana kapitány nem cáfolta, de nem is erősítette meg a feltételezésem, mert bizonyíték nem volt a gyilkosságra. Rika évek óta súlyos betegségben szenvedett. Én azonban biztos voltam benne, hogy anyám tette, s mind a mai napig az is vagyok.
Most, ötvenöt évvel később, a felnőtté válásom napján, a Mochinaga klán vénjei felkerestek, hogy érvényesítsék a Ryuu-val kötött eljegyzésemet. Kell egy méltó örökös, aki leendő férjem esetleges halálával tovább viszi majd a klán nevét.
Így kerültem a Mochinaga birtokra a karót nyelt jövendőbelimhez. Ez az új helyzet egyikünknek sem nyerte el a tetszését.
Hova vezet a kölcsönös utálatunk egymás iránt? Azt még egyenlőre nem tudjuk. Anyám megússza a gonoszságaiért megérdemelt büntetését? Talán igen.
Egyetlen dolog azonban biztos: egy napon bosszút fogok állni rajta azokért, akiknek elvette az életét, akár utol éri a törvény keze, akár nem. Ez az egyetlen dolog éltet, s ez ad nekem erőt, hogy tovább folytassam a kemény edzéseket, s minél erősebb ellenfeleket keressek.

Maradéktalanul teljesítetted az elvárásokat, éppen ezért ELFOGADOM!

Valamint kezdés képen kapsz 100 Lélekenergiát és 120 Ryo-t. Valamint 15 pontot, amit eloszthatsz a karaktereden, a következőkre:
-Élet:
-Védelem:
-Támadás:
-Gyorsaság:

A játék előtt már csak az adatlapírás van hátra.

Jó játékot!