Közös társalgó

A 6. Osztag társalgóterme.

//Yatogamie Ashihei//

Egyik unalmas szürke hétköznap követte a másikat. Rendszerint a mindennapos teendőimet végeztem. Az osztag feladatainak ellátása, ami igen sokrétegű volt. Sokszor papírmunkákat kellett végeznem, ami egyáltalán nem tetszett. Néha őrjáratozni kellett a városban, ami rém unalmas volt, mert nem történt soha semmi. Az edzések meg fárasztóak voltak. Olykor-olykor elgondolkoztam, hogy miért is lettem én shinigami egyáltalán. Van jó és izgalmas dolga is az efféle létnek, de rengeteg unalmas napokat kell átvészelni, hogy végre learassam munkám gyümölcsét. Sok éves halálisten "karrierem" alatt még nem jött el ez a pillanat. Még egyszer sem láttam hollowot, így soha nem is ölhettem meg egyet sem. Csupán az akadémián tanultakból van róla elképzelésem, hogy milyenek is lehetnek. Most hogy jobban belegondolok nem is olyan menő, és közel sem annyira izgalmas shinigaminak lenni manapság.
Ezeken a kis érdektelen dolgokon agyaltam, miközben rutinszerűen átsétáltam az osztagom közös társalgóján, ami vagy tényleg tök üres volt, vagy csak én mélyedtem bele annyira a gondolataimba, hogy nem vettem észre semmit és senkit. Feltehetően az utóbbi volt, mert egyszercsak megbotlottam valamiben, és csúnyán orra estem. Nem sérültem meg természetesen, de rendesen beütöttem a kobakomat :PFekvő helyzetemből hátrapillantottam, hogy megtudjam mi volt az az istenverte dolog amibe felbuktam. Egy lilás pacát láttam ülni az padon, és annak lábszerű végtagjában bukhattam fel. Egy rövid időre talán jobban meglátszott rajtam a fejem beütése, nem láttam tisztán. Pár pillanat után azonban egyből kitisztult a kép, és egy női alakot láttam meg, furcsa szerelésben. Nem a szokásos shinigami öltözetet viselte, hanem valami színes, túlcsicsázott göncöt. Arca fiatalos volt, legalábbis fiatalosabb mint az enyém. Na, nem mintha én olyan öreg lennék, de pár évvel biztos idősebb ennél a lánynál. Mire mindezt lejátszottam a fejemben, rájöttem, hogy meg is kéne szólalnom:
- Bocsánat, nem vettelek észre.. - mondtam végülis, ami tőlem furcsa volt. Más esetben ráförmednék az illetőre, hogy miért jött nekem, miért nem figyelt oda, de most valahogy a kedvesebb énem tört felszínre. Ez idő alatt elkezdtem feltápászkodni a földről...